Netanjahu nagyon szeretné visszaállítani a halálbüntetést
Izrael történetében eddig összesen egyszer, Adolf Eichmannal szemben alkalmazták, ha Netanjahu vágya teljesül, ezután sokkal könnyebb lesz kivetni a legszigorúbb büntetést a zsidó államban.
Izrael történetében eddig összesen egyszer, Adolf Eichmannal szemben alkalmazták, ha Netanjahu vágya teljesül, ezután sokkal könnyebb lesz kivetni a legszigorúbb büntetést a zsidó államban.
"Aki vészhelyzetbe került, azon segítenie kell annak, aki ezt megteheti. Kérdés, hogy ezt megtehetjük-e" - mondta a hvg.hu-nak adott interjúban a kereszténydemokraták frakcióvezetője, aki szerint bevándorlóügyben az együttérzés mellett a politikai felelősség szempontjainak is érvényesülnie kell. Harrach Péter beszélt nekünk még Simicska Lajosról, a vasárnapi boltbezárás körüli indulatokról, és a jobboldal fásultságáról is. A menekültellenes plakátkampányról azonban nem kívánt nyilatkozni.
Az Európai Néppárt figyelmeztette Orbán Viktort, hogy a halálbüntetés felvetését is elutasítják, ezért zárja le az erről szóló vitát – Orbán pedig ezt meg is ígérte.
Deutsch Tamás az ATV-ben arról beszélt, hogy Orbán mindig azt mondja, amit gondol, de ő nem tud arról, hogy készülne bármi is a halálbüntetéssel kapcsolatban.
Kovács Zoltán kormányszóvivő egy olvasói levelet küldött a Guardiannak, amely korábban Orbán Viktor halálbüntetéssel és bevándorlással kapcsolatos nézeteiről írt cikket.
Kovács Zoltán szerint beszélni kell a halálbüntetés lehetőségéről.
Martin Schulz is megerősítette, hogy beszélt Orbánnal telefonon, aki megnyugtatta, nem akarja bevezetni a halálbüntetést.
Jean-Claude Juncker csütörtökön azt mondta, egyértelmű dolgokat nincs értelme megvitatni, és Orbánnak világossá kell tennie, mit is akar, de ha tényleg a halálbüntetés visszaállítását fontolgatja, akkor "harc lesz".
Az EP állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága a jövő héten tárgyalja majd a magyarországi bevándorlás és a halálbüntetés kérdését.
Az Európai Unió képviselőit is kiakasztotta Orbán Viktor ötlete a halálbüntetés visszaállításáról, egy uniós tisztségviselő szerint ez Magyarország szavazati jogának megvonásával járna.
Kemény szavakkal foglalja össze Orbán legújabb húzásait a Guardian.
Kaposvár fideszes országgyűlési képviselője "Le a fóliával! Halálbüntetést az elkövetőkre!" címmel tartott sajtótájékoztatót.